Előállt a farbával Donald Tusk: nyíltan Orbán Viktor ellen uszított, de csúnyán leégette magát
A lengyel miniszterelnök egy jó öreg kommunista trükkel próbálkozott meg.
Feminista olvasóimtól elnézést kérek, de ki hiszi el, hogy egy ifjú tenor hirtelen szerelmes lesz egy 150 kilós koloratúrába?
Az emlékek tartósak. Sokévi szünet után a múlt héten megnéztem itt, Washingtonban Verdi Don Carlosát. A Washington Post ugyan lehúzta az előadást, de feltételeztem, hogy a kritikus nem az én primitív ízlésem szerint ítél. Engem nem érdekel a díszletek minősége, sőt az se, hogy az énekes jó színész-e vagy sem. Feminista olvasóimtól elnézést kérek, de ki hiszi el, hogy egy ifjú tenor hirtelen szerelmes lesz egy 150 kilós koloratúrába? Inkább az számít, hogy az énekesek tudnak-e énekelni. Nos, a washingtoni Don Carlos nagyon jól indult, de vártam, türelmetlenül vártam Fülöp király áriáját. És akkor jött a meglepetés. Az, hogy évtizedek óta először eszembe jutott az ária magyar szövege: »Sohasem szeretett. Nem! Szíve idegen volt...« Lelki szemeim előtt ott ült a színpadon Székely Mihály, a világklasszis, aki ezt az áriát bizony sokkal szebben énekelte. És ezt persze nem elfogult magyarként mondom.
Egy másik emlék néhány évvel ezelőtti. A Népszabadság akkori washingtoni tudósítója tudta, hogy rajongok a vízilabdáért, sőt fiatalkoromban rövid ideig ifjúsági meccseken bíráskodtam is. Nos, egyszer azt firtatta, hogy kinek drukkolok majd egy közelgő amerikai-magyar meccsen. Hát ez próbára tesz, így én. Válaszom nem elégítette ki. Jó, jó, de minek örülnék jobban, ha a magyarok nyernek vagy az amcsik? Megpróbáltam kibújni a válasz alól és – nemhiába tanítottam diplomáciatörténetet - valami olyasmit mondtam, hogy ugyan a magyaroknak drukkolok, de fájna, ha a fiatal amerikai csapat kikapna.
A tudósító ezután szép kis cikket írt, amelyből kiderült, hogy még mindig milyen érdeklődéssel követem a magyar vízilabda sorsát. Az is, hogy örömmel nyugtázom az amerikai csapat fejlődését. Ám azzal fejezte be, hogy a professzor »szíve mélyén« azért a magyar válogatottnak drukkol. Ennek így nagyon örültem. Ugyanis az, amit az ember érez, szinte mindig egyértelműbb, mint az, amit gondol, és ez az a dilemma, amit az újságíró megfejtett.